Ajánlók
Ajánlók
P. Mobil 1979-1996
Az 1979–1996 (Tunyogi-évek) a P. Mobil együttes 2016-ban megjelent háromlemezes albuma, mely digitálisan feljavított koncertanyagokat tartalmaz. Az album a P. Mobilnak azt a korszakát dolgozza fel, amikor Tunyogi Péter volt az énekes.
Eredetileg 2010-ben tervezték kiadni ezt a lemezt, azonban a korábbi zenekari tagok ellenállásán akkor megbukott. Az eredeti változat a Honfoglalás szvitet tartalmazta volna az első lemezen (szimfonikus és rockváltozatban egyaránt), a második és harmadik lemezre pedig az 1983-as Magyar Fal koncert házilag rögzített verzióját tartalmazta volna. Amikor 2016-ban végül sikerült kiadni, akkor egy kissé változtattak rajta: az első két CD-re a Magyar Fal koncertfelvétele került fel, a harmadik, „Isten veled, Tunyó!” CD-re pedig különféle válogatott koncert- és stúdiófelvételek kerültek.