Ajánlók
Ajánlók
Early Years : The Absolutely Essential
Már gyerekkorában gospelt énekelt tiszteletes édesapja templomában. 1960-ban, 18 évesen elkezdett érdeklődni a világi zene iránt, így karrierjét is erre építette fel.
Első stúdióalbumát tizennégy éves korában jelentette meg.
Több évtizedes karrierje során 44 Grammy-díjra jelölték, melyekből tizennyolcat nyert el. 1968 és 1975 között minden évben megkapta a legjobb női R&B előadónak járó Grammy-trófeát. 75 millió példányszámban értékesített lemezeivel minden idők egyik legsikeresebb előadója. 1987-ben az első női előadóként választották be a Rock & Roll Hírességek Csarnokába.
Zenei stílusát leginkább a soul és a gospel keveredése jellemzi. Karrierje során a legtöbb kritikus kiváló énekesnőként és zenészként írt róla: többen is kiemelték énekhangjának rugalmasságát, zongoratudását, illetve érzelmes előadásmódját. Franklin hangja mezzoszoprán. Szakmabeliek általában méltatták Franklin feldolgozásait, melyeket más előadók dalaiból vett fel.