Ajánlók
Ajánlók
Zenei CD-ajánló
Eminem, a világ egyik legsikeresebb rappere 1996-ban robbant be a köztudatba.
A Thick as a Brick a Jethro Tull együttes 1972-es stúdióalbuma.
A produceri feladatkört is magára vállaló multi-instrumentalista énekes az albumot hűséges gitárosával, Craig Ross-szal és néhány fúvóssal tögzítette.
Shawn Peter Raul Mendes (1998. augusztus 8.) kanadai énekes, dalszerző.
A négyszeres Grammy-díjas énekes 2016-ban visszavonult, miután kisfiánál rákot diagnosztizáltak. A gyermek felépülése után teljes erőbedobással tért vissza karrierjének legérzelmesebb anyagával.
St. Martin előadóművész, zeneszerző (Szentmártoni Imre) a hazai instrumentális zenei élet elismert képviselője
Valóra vált álmok című albuma a sorban a huszonötödik.
Szép magyar ének címmel 2009-ben, majd hamarosan, második kiadásban 2010-ben jelent meg énekeskönyvem, mely azért született, hogy elvigye a családokba, baráti társaságokba...
2017. február 11-én egy igazán különleges estének lehettek részesei a Lord zenekar rajongói. A zenekar ekkor ünnepelte fennállásának 45. évfordulóját, amelyet egy nagyszabású koncert...
Az 1979–1996 (Tunyogi-évek) a P. Mobil együttes 2016-ban megjelent háromlemezes albuma, mely digitálisan feljavított koncertanyagokat tartalmaz. Az album a P. Mobilnak azt a korszakát...
A Junkies 2019-es korongja, mely a "Negyedszázad kockázat és mellékhatás” címre hallgat. 13 újravett klasszikus nóta mellett 6 új szerzeményt is tartalmaz.
A Still on my mind az angol énekesnő-dalszerző Dido ötödik stúdióalbuma, mely 2019 március 08-án jelent meg a BMG kiadásában. Az albumon 12 dalt hallhatunk.