A ​második világháború idején Magyarországon a zsidó származású vagy a megbízhatatlannak ítélt férfiakat fegyvertelen katonai szolgálatra, úgynevezett munkaszolgálatra kötelezték, aminek keretében kemény fizikai munkát kellett végezniük megalázó és kegyetlen körülmények között. Őrzésük a legénységi állományú honvédek feladata volt. Közismert tény, hogy ezen „keretlegények” közül némelyek brutális gyilkosságokat és más háborús bűnöket követtek el a felügyeletükre bízott emberek ellen. Rémtetteik helyszínei vagy épp egyes elkövetők arca beleivódott a közemlékezetbe: Dorosics falu vagy épp az Oktogonon felakasztott Rotyis Péter és Szívós Sándor neve máig ismert. A második világháborút követő számonkérés eszközei, a népbíróságok jelentős részben a „keretlegények” ügyeivel foglalkoztak.
Mi vezette ezeket az embereket bűncselekményeik elkövetésére? Hogyan zajlott az első néptörvényszéki eljárás az Oktogonon, és mi történt valójában Dorosicsban? Hogyan védekeztek a népbíróságokon a kínzásokkal, gyilkosságokkal vádolt „keretlegények”? Tényleg tömegesen léptek be a kommunisták közé az egykori háborús bűnösök? Mennyire befolyásolta pereiket a politika vagy az egyéni sérelmek? Mi volt a katonai felsővezetés, például Jány Gusztáv tábornok, a magyar 2. hadsereg parancsnokának felelőssége? S mihez kezdjünk a kollaborációval vádolt munkaszolgálatosok ügyeivel?